A botrányos ungvári KMKSZ „párt”lista margójára …

A közügy mindenkinek kedvenc magánügye

Rejtő Jenő

Hogyan  is hangzik a KMKSZ egyik választási szlógenje? „A KMKSZ képviselői a következő mandátumban is ÖNÖKÉRT fognak dolgozni!” Tiszteletre méltó igyekezet. Csábító ígéret a választónak.

Ha azonban az ember „nyitott szemmel” tanulmányozza a Szövetség ungvári városi választási listáját, akkor bizony kétségek merülhetnek fel, hogy mennyire felel meg az adott ígéret az igazságnak. A jelöltek számottevő része valóban már a sokadik  képviselői mandátumáért száll küzdelembe. Azaz értékelni tudjuk, hogyan is „teljesítettek” az ungvári magyarság „felkentjei” a korábbi években. Vegyük hát őket sorba! Érdekes dolgok fognak kiderülni.

         Itt van példának okáért Kulin Zoltán, az ungvári listavezető. Immár harmadszor szertene az Ungvári Városi Tanács tagja lenni. Ami érthető is, hiszen 2010 óta  képviseli ott a KMKSZ színeiben a magyarságot. A városi képviselőtestület ismert és tapasztalt tagja, ebből kifolyólag azt hinné az ember, hogy az utóbbi tíz évben elavulhatatlan érdemeket szerzett a magyarságért elvégzett munkája során. Sajnos ez nem így van! Mert  tanácstagként Kulin Zoltán SEMMIT sem tett a magyarságért az utóbbi tíz évben. Részletezve (bár a SEMMIT részletezni elég nehéz), Kulin Zoltán nem tett egyetlen a magyarság ügyét érintő javaslat-tervezeteket a városi tanács asztalára, nem orvosolt egyetlen egy magyar panaszt sem, a magyarok ügyeiben a  tanácsüléseken soha nem szólalt fel, egyszer sem tiltakozott mint városi képviselő a magyarságot ért karhatalmi és politikai attrocitások miatt. Aki nem hiszi, személyesen is utánanézhet az Ungvári Városi Tanács honlapján: https://rada-uzhgorod.gov.ua/aparat/kulin-zoltan-zoltanovych/

         Ugyanakkor Kulin Zoltán és az általa vezetett „KMKSZ-frakció” (vele együtt 2 fő) rendszeresen megtámogatta az ungvári városi vezetést, mint Pogorelov, mint Andrijiv regnálása alatt. Többek között „a magyarság képviselője” számos olyan határozathoz adta a nevét, amelyek nyomán bűnügyi eljárások indultak és amelyek eredményeként Ungvár mai siralmas állapotát magunk is láthatjuk. Az ungváriak tudják mire gondolok, részletezni sem érdemes. De adjuk meg a szót közvetlenül Kulin képviselőnek: „Ну фактично ми підтримуємо мера, якщо подивитися, як ми голосуємо. Але в деяких питаннях, коли або пізно подали документи, або ми ще не розібралися, я особисто тоді голосую зазвичай “Утримався”. Але ми в жодному випадку не в опозиції.” (https://www.chesno.org/post/542/).

         Az egyetlen komoly dolog, amire rányomult és mit sikerült is elérnie Kulin Zoltánnak a tanácsban – levétette az ungvári magyar iskola rendkívül népszerű és tisztelt igazgatóját, Keszler Sztellát, és betette helyette a kedves nejét, Kulin Juditot.

         Egyébként Kulin Judit is ott van azon az emlegetett városi listán, nem messze a férjétől, négyes szám alatt. Mint ismeretes, ő Orosz  Ildikó lánytestvére. A rendkívül  ambiciózus és pénzéhes Orosz nővérekről már cikkezett a sajtó, úgyhogy helyszűke inkább csak jelzem a garantáltan  „sokatmondó” linket: http://madyar.info/14/07/2020/a-karpataljai-oroszok-profitjarol-kizarolag-hivatalos-adatok-alapjan/

De térjünk vissza a KMKSZ ungvári választási listájához. A harmadik sorszám alatt még egy jelenlegi képviselő, Veres Pál,  „szeretne  a következő mandátumban is ÖNÖKÉRT … dolgozni”. Ő is körülbelül ugyanúgy munkálkodott tanácstagként, mint Kulin Zoltán – a magyarság szempontjából körülbelül ugyanazzal az eredménnyel. Vagyis SEMMIT se tett és SEMMIT se ért el. Viszont következetesen támogatta Andrijiv polgármester kétes „városfejlesztési” döntéseit https://rada-uzhgorod.gov.ua/aparat/veresh-pavlo-myhajlovych/ . 

         Van a listán egy olyan képviselő-jelölt is, aki eddig a Csapi Városi Tanácsban „munkálkodott”  a KMKSZ képviseletében. A neve Bereczki Tamás. Most a megyeszékhely KMKSZ listáján is indul. Ő Kulin Zoltán közvetlen munkatársa, a TV21 technikai igazgatója.  Belőle  úgy lett képviselő és vezető beosztású „médiaszakértő” a KMKSZ információs birodalmában, hogy Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvidéki elnökének a gyerekkori barátja és komája. Rövidre fogva a szót, „a magyarság szolgálatában”  Bereczki Tamás egész jól keres, például  2019-ben összesen 1 millió 710 ezer hrivnyát (ami most kb. 20 millió forint), vagyis havonta úgy 142 ezret.  Ebbe többek között,  belefért 730 ezer a „Korrespondent” Alapítványtól (értsd direkt a magyar kormánytól), 628 ezer közvetlen a KMKSZ-töl, 130 ezer az ECHO TV-töl, 150 ezer az Egán Ede Alaptól, de a 15 827 hrivnya felvett magyar szociális segélyt se merte mellőzni a tisztelt igazgató a múlt évi jövedelembevallásából.  Ennyi pénzért már érdemes politizálni. Mondjuk keményen kiállni a magyar ügyért a csapi tanácsban! De sajnos ennek nyomát nem nagyon lehet fellelni: http://chop-rada.gov.ua/%D0%B4%D0%B5%D0%BF%D1%83%D1%82%D0%B0%D1%82%D1%96%D0%B2-%D0%B1%D0%B5%D1%80%D0%B5%D1%86

         Úgy látszik a képviselői évek során Bereczki Tamásnak akadt más, sokkal fontosabb dolga is. Félek, ha újra megválasztják, például Ungváron – akad majd újra.

         A rendkivül „aktív” KMKSZ képviselőkön és családtagjaikon kívül a választóknak felajánlott ungvári KMKSZ-lista tele van – bármennyire furcsán is hangzik ez – az ukrán megyei szintű végrehajtó hatalom volt vezetőivel. De komolyan! Olyan emberekkel, akik azt a hatalmat szolgálták, amely mindent megtett, hogy szűkítse/csorbírtsa a kárpátaljai magyarok jogait. Rögtön Kulin Zoltán után a listán második Rezes József, aki éveken át (egészen ez év szeptemberéig) a megyei állami közigazgatási hivatal nemzetiségi és vallásügyi főosztályának volt a vezetője. Nehéz lehetett a sorsa ebben a beosztásban – kénytelen volt tűrni Porosenkóék magyarellenes politikáját. Nem tehetett semmit ellene! Így is van – nem is tett semmit. Például nem csapta be az ajtót tiltakozása jeléül – maga után. Viszont nagyon is eredményesen kihasználta az adott állást arra, hogy felépítse magát mint „politikust”(https://www.facebook.com/rezesjoe), próbálva elfeledtetni a nagyközönséggel azt, hogy anno inkább arról volt híres, hogy sikeresen „csencselt” magyarigazolványokkal és vízumokkal az ungvári magyar konzulátus környéken. Most pedig már mint „igaz magyar”, akinek semmi köze sincs a „gaz ukrán hatalomhoz”, a KMKSZ színeiben indul a választásokon. Az már csak hab a tortán, hogy annak idején a főosztály élére az UMDSZ-kvótája alapján került kinevezésre, most viszont ő maga is dobta az országos szövetséget. Félek, ha megválasztják, a választóival is így fog bánni.

         De vannak ám más, magas rangú megyei ex-hivatalnokok is azon a KMKSZ listán. Ötödik a listán Molnár Ildikó, aki 2015–2019-ben a megyei közigazgatás kulturális főosztályának helyettes vezetője, a 31-ik pedig Sterr Attila, aki 2015–2019-ben a megyei közigazgatás oktatási főosztályanak a helyettes vezetője volt. Mindketten tisztességel kiszolgálták a Porosenkó-rezsimet és csak akkor menekültek el a „fedélzetről”, mikor az akkori hatalom hajója süllyedni kezdett. De nem 2017-ben, mikor elfogadták a  diszkriminatív ukrán oktatási törvényt és elkezdődött a magyarellenes boszorkányüldözés. Vajon miért? Mit csináltak eme áldatlan állapotok között a megyeházán? Hogyan védték a magyarság jogait magas beosztásaikban? Gondolom sehogy. Akkor most válasszuk be őket a városi tanácsba. Az eredmény előre látható.

         De még csak nem is ez a legfurcsább ezen a „furcsa” városi KMKSZ listán. Inkább az, hogy a 37 jelöltből 13-nek közvetlen köze van a Kulin Zoltán által vezetett KMKSZ-médiákhoz. Olyan érzése támad az embernek, hogy ez a lista a listavezető személyes kis játszótere és azokat tette be, akiket akart.

         Forrásaim szerint egyeseket csak azért, mert jól megfizették a helyüket azon a listán. Persze itt nem az újságírókra gondolok. Az előkelő 9. sorszám alatt Majercsik Olekszandr Pavlovics nevét olvashatjuk. Ő Majercsik Pásának, Ungvár egyik legkétesebb hírű „üzletemberének” a fia. Az ungváriaknak nem kell elmagyarázni, kiféle-miféle ember az apuka és milyen sötét ügyletekből van a vagyona. Amiből valószínűleg tellett arra, hogy vegyen egy jó helyet helyet a városi KMKSZ-listán. Többet nem is kell tudni erről a jelöltről, mert valójában nincs is mit többet tudni.

         Kicsivel lejjebb, a 14. szám alatt Komarnicka Jeva Juliuszovna neve olvasható. Ő nem más, mint egy másik botrányos hírű volt városvezető, Cap István lánytestvére. Azt rebesgetik, hogy ezen a pozíción is jól keresett Kulin Zoltán.

Summa summárum: tapasztalt, de haszontalan képviselők, a magyarellenes hatalmat kiszolgáló megyei „csinovnyikok”, kétes „üzletemberek” pénzért jelölt közeli rokonai – ezekre a figurákra kellene szavaznia az ungvári magyarságnak? Képesek ezek minket képviselni? Ezek fognak majd a  „következő mandátumban is ÖNÖKÉRT … dolgozni”?Kötve hiszem! 

You may also like...

Залишити відповідь

Ваша e-mail адреса не оприлюднюватиметься. Обов’язкові поля позначені *